You are the music in me

2.rész

Először emeltem fel a hangom anyával szemben:

-18 éves vagyok, most már gyakorlatilag azt csinálok, amit akarok. Elegem van belőled, és a barátodból. Elköltözöm Tom-hoz, akár segítesz, akár nem. És most menj ki!-mondtam meg neki.

Gondolkozni kezdtem. Mi is hagyta el az előbb a számat? Igen, ez jó ötlet. Elköltözöm Tom-hoz, a bátyámhoz. Előkotortam a telefonom, és bepötyögtem a számát.

-Igen?-szólt bele Tom megnyugtatóan mély hangja.

-Szia Tom. Összevesztem megint anyával. Nem akarok többé a közelében élni.-kezdtem.

-Hé, natalia. Ez csak egy hirtelen felindulás, vagy tényleg ilyen rossz a helyzet?

-Látnád mi történik itthon. Amióta az a pasi betette ide a lábát, nincs normális életem. -sírtam.

-Nyugodj meg manó. Ideköltözhetsz, ha gondolod.-ajánlotta fel.

-Pont ezt szerettem volna kérni. Köszönöm. Örüljenek anyáék is. Maradt elég zsebpénzem, összecsomagolok, fogok egy taxit és megyek.-ezt akartam tenni.

-Azért várj egy kicsit. Beszéljétek meg, holnap jöhetsz. Most mennem kell. Szia hugi!

-Szia Tom.

Letettük. Elmondtam anyának a szerintem jó hírt, de ő oda sem hederített, csak olvasta tovább az újságját. Ha így állunk, hát jó. Még csak délután 3 óra van. Ajj. Mennyit kell még várni holnap reggelig. De azért ezt még kibírom. Előkerestem egy nagy bőröndöt. A legmélyére beleraktam egy képet anyuról és rólam. Ő nem tudja, hogy én nagyon szeretem. Na mindegy. Aztán bepakoltam a ruháim egy részét, a kedvenceimet. Tom felé is vannak boltok. Egy másik táskába pedig kerültek a sminkek és technikai cuccok. Már 5 óra! Ha hamar lefekszem, gondoltam, gyorsabban elröpül az éjszaka. De nem voltam álmos. Ölembe vettem a gitárom és pötyögtetni kezdtem. A fejemben megszületett egy dal hirtelen. Papírra vetettem. De nem nézett ki olyan jól, mint a fejemben. Átsatíroztam, és újraírtam. Anyuhoz szólt. Leírtam neki, hogy remélem, egyszer majd újra úgy gondolja, hogy szeret. Aztán bevonultam a fürdőszobámba. Nagyon is igaz, hogy fürdés közben mindent nagyon jól át lehet gondolni. Nagyon is igaz. Újra átéltem azt a bizonyos mindent megváltoztató estét. Arra jutottam, hogy én igazán semmiért sem vagyok hibás. De ha lehetett volna, újrakezdtem volna azt a napot. De hát így utólag már kár ezen agyalni, ugye? Rossz érzés volt kiszállni a meleg vízből. Gyorsan magamra kaptam a pizsim, és átszaladtam az ágyamba. Ott pedig azon gondolkoztam(jujj már 11 óra), hogy most már bizonyosan más lesz az életem további része. Új környezet. Fél évre új gimibe kell járnom. És vajon ott lesz új barátom, barátnőm? De nem is ez a legfontosabb. Jobb lesz az életem? Ááá, biztosan, mert nem kell anya őrült barátja közelében élnem. Ha nem lesz új legjobb barátnőm, ki fog támogatni és bátorítani ha kell? Majd Tom. A lényeg, hogy gyökeresen meg fog változni az életem. Hogy mennyire is, azt akkor még nem tudtam. Milyen jó lenne azemélyesen is megismerni valami énekest, vagy bandát. One Direcion, Miley...

Apropó, 1D. A dalaik mindig megnyugattak és erőt adtak. Sok ilyen gondolattal telt az este. Ránéztem az órámra. 01:30. Legyen már reggel! Nem bírtam aludni egy szemhunyásnyit sem. De lehet hogy mégis sikerült. Felkeltem arra, hogy zuhog az eső. Még sötét volt. Nem érdekelt hány óra, csak magamra kaptam valami göncöt a bőrönd tetejéről. Szép csondesen levittem a cuccom a lépcsőn, máramennyire egy bőröndcsattogás halk szokott lenni. Ellenőriztem, anya nem kelt fel. Nagyon mélyen aludt. Még horkolt is hozzá. Addig jó. Feltűnés nélkül akartam távozni. Azért írtam anyának egy cetlit, letettem a konyhapultra. Így szólt:

„Elmentem. Remélem, egyszer azért találkozunk, Légy bolgod a... a barátoddal. Puszi, Nat.”

Hát, ennyi volt. Kiléptem a házból, és bezártam az ajtót magam mögött. Huppsz , esernyő nincs nálam. Na nem baj. Elindultam a bőröndömmel a zuhogó esőben a taxiállomásig. Negyed óra séta után meg is érkeztem. Fogtam egy kocsit, beszálltam és megmondtam a bátyám címét.

-Hogyhogy ilyen korán tetszik egyedül utazni, kisasszony?-kérdezte a taxisofőr.

-Miért, hány óra van?-válaszoltam kérdésére egy kérdéssel.

-Fél 6.

Kicsit fáradt voltam. De aludni nem bírtam. Néztem az ablakon legördülő esőcseppeket. Előttem állt egy párórás út. Bedugtam hát a fülhallgatóm, és zenét hallgattam. Csupa lassú számot, az emberi kapcsolatokról. A sofőr szólt , hogy fél óra múlva odaérünk. Fűű, eléggé elment az idő. Délután 2, és semmit sem ettem. Begördültünk Tom utcájába. Milyen szép környéken lakik! Akkor a taxi megállt. Kiszálltam, kivettem a csomagjaim, fizettem és megköszöntem a fuvart. Szerintem a bátyám nem számított rá, hogy pontosan mikor érkezem, ezért meglephetem. Csöngettem. Vártam. Aztán papucscsoszogást hallottam. Kinyitotta végre az ajtót. Amikor meglátott, megölelt.

-Natalia! Milyen más lettél. Hogy vagy manó? Gyere, pakolj le.

Megköszöntem neki, hogy befogad. Elmeséltem mindent részletesen a szalagavatótól kezdve. Tom végighallgatott, egyszer sem szakított félbe. Mondókám végén szólalt csak meg:

-Mindenesetre érdekes sztori. Anyát én sem értem. A barátnődről pedig, biztosan lesz majd egy jobb, aki bízik benned és meghallgat. Jut eszembe, beírattalak az itteni suliba. Nem volt kifogásuk az ellen, hogy csak fél év.

Megöleltem. Olyan jófej bátyám van. Aztán bevezetett egy szobába, és mondta hogy az az enyém.

-Csak egy ágy van és ruhás szekrény. Majd elmegyünk valahova, ahonnan kiválaszthatsz ide bármit.

-Köszönöm, Tom. Annyira szeretlek.

Kinéztem a kertbe is. Tom kertész is, ezért gyönyörű az egész. És az idő is egész szép. Jó dalokat lehet itt írni. Kihoztam a gitárom, és leültem a verandára. Nem sejtettem, hogy egy göndör hajú srác a szomszédból hallgatja, ahogy énekelgetek.